Bemutatkozás

Hiszem, hogy még a mai világban is érdemes elköteleződni a valódi szakmaiság és a folyamatos fejlődés mellett. A legjobbat szeretném nyújtani a hozzám fordulóknak, melyet az eddigi és a jövőbeni életutammal is szeretnék bizonyítani. Versenysportolóként nőttem fel, így a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mivel jár a sportolói lét, milyen kihívásokkal kell megküzdenie a sportoló gyermekét támogatni akaró szülőnek és mennyire fontos szerepe van az edzőknek, sportvezetőknek egy sportegyesület életében. Nem csak azt szeretném, hogy a hozzám fordulók ne kövessék el az étkezéssel kapcsolatos leggyakoribb hibákat, hanem azt is, hogy étrendjük az egészség, az optimális fejlődés és a maximális teljesítmény egyik legfontosabb biztosítéka legyen. Az ehhez szükséges tudás megszerzése érdekében a néhány napos instant megoldások helyett egy tartalmasabb utat választottam, melyet nagyon röviden a következőképpen tudnék összefoglalni.

Először dietetikus (BSc) végzettséget szereztem, majd okleveles táplálkozástudományi szakember (MSc) lettem, végül pedig doktori (PhD) fokozatot szereztem a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Mindeközben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság posztgraduális sporttáplálkozás képzését (IOC Diploma in Sports Nutrition) is elvégeztem. A sporttáplálkozási tanácsadói munka mellett dolgoztam a Debreceni Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetében, majd az Élettani Intézetében, valamint az Országos Sportegészségügyi Intézetben. Elindítottam és oktattam a Sporttáplálkozás alapjai tantárgyat a Debreceni Egyetemen, hosszú évek óta részt veszek fitnesz- és testépítő edzők képzésében és rendszeresen sporttáplálkozás előadásokat tartok különböző sportszövetségek szakmai konferenciáin.

Hiszem, hogy a sportolói múltam, végzettségeim, valamint a tudományos munka és a sporttáplálkozás területén szerzett tapasztalataim segítségével olyan szolgáltatást tudok nyújtani a hozzám fordulóknak, mely valóban az ő érdeküket szolgálja. Amennyiben úgy gondolja, hogy Önnek is jól jönne a segítségem, kérem, keressen bizalommal. Örömmel állok a rendelkezésére.